 2010. AUGUSZTUS
2010. JÚLIUS
2010. JÚNIUS
2010. MÁJUS
2010. ÁPRILIS
2010. MÁRCIUS
2010. FEBRUÁR
2010. JANUÁR
2009. DECEMBER
2009. NOVEMBER
2009. OKTÓBER
2009. SZEPTEMBER
2009. AUGUSZTUS
2009. JÚLIUS
2009. JÚNIUS
2009. MÁJUS
2009. ÁPRILIS
2009. MÁRCIUS
2009. FEBRUÁR
2009. JANUÁR
2008. DECEMBER
2008. NOVEMBER
2008. OKTÓBER
2008. SZEPTEMBER
2008. AUGUSZTUS
2008. JÚLIUS
2008. JÚNIUS
2008. MÁJUS
2008. ÁPRILIS
2008. MÁRCIUS
2008. FEBRUÁR
2008. JANUÁR
2007. DECEMBER
2007. NOVEMBER
2007. OKTÓBER
2007. SZEPTEMBER
2007. AUGUSZTUS
2007. JÚLIUS
2007. JÚNIUS
2007. MÁJUS
2007. ÁPRILIS
2007. MÁRCIUS
2007. FEBRUÁR
2007. JANUÁR
2006. DECEMBER
2006. NOVEMBER
2006. OKTÓBER
2006. SZEPTEMBER
2006. AUGUSZTUS
2006.
JÚLIUS
2006.
JÚNIUS
2006.
MÁJUS
2006.
ÁPRILIS
2006.
MÁRCIUS
2006.
FEBRUÁR
2006.
JANUÁR
 2005.
DECEMBER
2005.
NOVEMBER
2005.
OKTÓBER
2005.
SZEPTEMBER
2005.
AUGUSZTUS
2005.
JÚLIUS
2005.
JÚNIUS
2005.
MÁJUS
2005.
ÁPRILIS
2005.
MÁRCIUS
2005.
FEBRUÁR
2005.
JANUÁR
2004.
DECEMBER
2004.
NOVEMBER
2004.
OKTÓBER
2004.
SZEPTEMBER
2004.
AUGUSZTUS
2004.
JÚLIUS
2004.
JÚNIUS
2004.
MÁJUS
2004.
ÁPRILIS
2004.
MÁRCIUS
2004.
FEBRUÁR
2004.
JANUÁR
2003.
DECEMBER
2003.
NOVEMBER
2003.
OKTÓBER
2003.
SZEPTEMBER
2003.
AUGUSZTUS
2003.
JÚLIUS
2003.
JÚNIUS
2003.
MÁJUS
2003.
ÁPRILIS
2003.
MÁRCIUS
|
|
2005.
DECEMBER
STRAIGHT
NO CHASER – WINTER 2005 (MAGAZINE)
THE
WIRE – ISSUE 262 (MAGAZINE + CD)
PEAK
– GET CARTER / (PAUL MURPHY REMIX) – 12” (AFRO
ART)
ANNE
GRAY - KOMOLYZENEI KALAUZ - (TERICUM)
WINKLER
RÓBERT – KUTYA UTÓNÉVKÖNYV (TERICUM)
TOM
VEK - WE HAVE SOUND - CD / 2LP (TUMMY TOUCH)
BOOZOO
BAJOU - DUST MY BROOM - CD / 2LP (!K7)
V/A
- LATIN LOUNGE - CD (PUTUMAYO / INDIEGO DISTRIBUTION)
GERARDO
FRISINA – CONGART / ALBORADO – 12” (AFRO ART)
BOBBY
& STEVE / ROSIE GAINES – THE DIVA SESSIONS PART ONE –
2CD (SEAMLESS /CLS)
V/A
– EXPLOSIVOS – CD/10x7” (VAMPISOUL)
LOUIE
RAMIREZ – LOUIE’S GROOVES – LP/CD (VAMPISOUL)
MELVILLE
– 17 TV THEMES – 2CD (ZEIGER / DEEP DISTRIBUTION)
SECRET
MOMMY – VERY REC – CD (ACHE)
ADULT
– GIMME TROUBLE – CD (THRILL JOCKEY)
A.Y.B.FORCE
– MERRY-GO-ROUND – 12” (FLATROCK / P-VINE)
STYLY
CEE feat CAPPO & MIDNITYE – THE TEST MATCH – 12”
(SON)
WORDSMITH
– THE ROADMAN SHOWCASE – CD (SON)
V/A
– ULTICUT UPS! - LESSON – 2CD (FLATROCK)
LOST
IDOL - CHIP FUNK – 12” (COOKSHOP)
ZOOK
– EP 1 – 12” (TUMMY TOUCH)
DJ
DAY – GONE BAD – 12” (MELTING POT)
SCHWAB
- DJ'S IN A ROW - 12" (EMI)
BEN
HORN - GET A GROOVE GOING - 12" (AUDITORY DESIGNS)
BEATPHREAK
– THE ART OF SOUL – CD (JACK TO PHONO REC)
OOIOO
- GOLD & GREEN - CD/LP (THRILL JOCKEY)
STRAIGHT NO CHASER – WINTER 2005 (MAGAZINE)
 A
Chaser legutóbbi számában lerántják
a leplet a tokiói Soil & Pimps Session formációról,
akik a jazzt, a reggae-t és a hip-hop-ot ügyesen vegyítik
a punk-rockkal. Van egy interjú Robert Glasserrel, aki olyan
elõadók lemezein zongorázik, mint a The Roots,
vagy Dwele. A Mr. Bongo (és a Disorient) kiadó történetét
részletesen bemutatják, egy interjú segítségével,
amit a kiadóalapító David Buttle-el készítettek.
Ezeken kívûl a nu-jazz, soul, downtempo és hip-hop
szcéna legfrissebb hírei és egy raklap lemezajánló
miatt érdemes megvenni az újságot.
Suefo
THE WIRE – ISSUE 262 (MAGAZINE + CD)
 Az
1982-ben alapított angol modern zenei magazin decemberi számában
egy kilenc oldalas, kimerítõ interjú olvasható
a Lightning Bolttal (persze a több oldalt kitevõ színvonalas
képekkel együtt). Van egy hosszú összeállítás
a jamaicai reggae kialakulásáról és
fénykoráról, ebben minden fontosabb szereplõrõl
(King Stitt, U-Roy, I-Roy, Dennis Alcapone, Dillinger, stb) külön-külön
is megemlékeznek. Ay interjúk sorában Tujiko
Noriko is mikrofonvégre került és a szokásos
lemezkritika dömping is tartogat érdekes felfedeznivalót.
Az újság CD mellékletén ezúttal
olyan elõadókkal találkozunk, mint a Cobra
Killer, Secret Mommy, Cage, a Dirty Projectors, Andrey Kiritchenko,
Kieran Hebden & Steve Reid, vagy az XXL (ez utóbbi nem
más, mint a Xiu Xiu és Larsen közös zenekara).
Suefo
PEAK – GET CARTER
/ (PAUL MURPHY REMIX) – 12” (AFRO ART)
 Adott
a Get Carter (nálunk: Öld meg Cartert!) címû
kult krimi a hetvenes évek elejérõl, amiben
a hûvös Michael Kaine faarccal aprítja a rossz
fiúkat. Illetve adott az ehhez, a Roy Budd által készített
filmzene. Annak ellenére, hogy Budd még több
tucat filmhez és krimihez írt jobbnál-jobb
zenéket mégis az évek során, valahogy
a Get Carter lett a trademark-ja. Úgyhogy a Peak nevû
brit triónak nehéz dolga volt, amikor nekiállt
újraértelmezni ezt a régi krimi grúv
klasszikust. Nem csak, mert az eredeti változat annyira erõs,
hogy azt inkább csak elcseszni lehet, hanem azért
is mert már eddig is x+1 számú DJ, producer
és barkácsbajnok kezelte az eredetit átrakva
house, vagy breakbeat, vagy más ilyen-olyan alapra. A Peak-es
fiúk szikár dobokra és egy húzós,
de kicsit monoton basszusból összerakott feszes alapra
dobták rá Roy Budd fülbemászó fomotívumát.
Az egyéb plusz hozzáadott effekteket, perkákat
is ésszel használják. Mindent egybevetve az
átdolgozásuk abszolút hallgatható, ízléses,
ugyanakkor talán kicsit keveset tesz hozzá az eredetihez.
A másik oldalra az átdolgozásból az
Afro Art kiadó feje Paul Murphy rittyentet egy mixet, ami
elsõ körben még érdekesebbnek tûnt,
mint a Peak verziója. Aztán valahogy, vagy a túlzott
elvárások, vagy Murphy törvénye miatt
mégse váltotta be a hozzáfûzött
reményeket.
Dr.Lakinger
ANNE GRAY - KOMOLYZENEI
KALAUZ (TERICUM)
 Anne
Gray most megjelent kötete nagy segítség a komolyzenével
ismerkedni vágyó közönség számára,
de azoknak is hasznára válhat, akik már régóta
a mûfaj elkötelezettjei (nem szakmai értelemben).
Teljes történeti áttekintést nyújt
a zene fejlõdésérõl, külön
fejezetben foglalkozik a barokk, a klasszicizmus és a romantika
zeneszerzõivel, Mozart és Beethoven életét
és munkásságát, pedig részletesebben
is bemutatja, sõt a modernisták sem maradnak ki. Olvashatunk
a hangszerek kialakulásáról és fejlõdésérõl;
hangkeltõ eszközök széles skálájával
ismerkedhetünk meg behatóbban a balalajkától,
a citerán és az angolkürtön át, a
trinidadi fémdobokig bezárólag. A szerzõ
stílusa végig olvasmányos, így akár
az elejétõl a vége felé haladva is lehet
lapozgatni ezt a könyvet, de mint rendes kalauz is kiválóan
mûködik, tehát ha valamire kíváncsiak
vagyunk, csak fel kell ütni a névmutatót, vagy
a zenei kifejezések jegyzékét, ahol nagy valószínûséggel
rá is akadunk érdeklõdésünk tárgyára.
A komolyzene és a dzsessz sok szálon kapcsolódik
egymáshoz, így helyesen Anne Gray is kitér
a legfontosabb dzsessz elõadókra. Hasznos és
hiánypótló kiadvány a Komolyzenei Kalauz,
ajándéknak sem utolsó, de egy szép lemezgyûjtemény
újrafelfedezéséhez, alaposabb megismeréséhez
mindenképp ajánlott ez az útmutató.
Suefo
WINKLER RÓBERT
– KUTYA UTÓNÉVKÖNYV (TERICUM)
 Winkler,
a Kutyaszorítóban és a Nagyvárosi természetbúvár
címû kedves humorú, narancsbeli sorozatainak
könyvként való összefoglalásán
kívül arra is szakított némi idõt,
hogy a tanácstalan eb tulajdonosoknak mentõövet
dobjon, hogyan is nevezzék el új családtagjukat.
Bár maga a probléma talán nem annyira fajsúlyos,
mégis érdekes olvasmányélményt
nyújt ez a könyv, azoknak is, akiknek nincs kutyájuk
és nem is terveznek beszerezni egyet. Különbözõ
jellegzetes típusokra bontva foglalkozik a négylábúakkal,
úgymint Utcai Harcos, Filozófus, Földmûves,
vagy éppen Mama Kedvence. A több mint ötszáz
magyarhonban elterjedt kutyanév között válogatva,
szellemes magyarázatokat találunk, melyik kutyushoz
miért, vagy miért nem illik az adott elnevezés.
Az intelligens névválasztást pártolandó,
elveti az olyan gyakran használt Utcai Harcos neveket, mint
a Rocky, vagy a Rambo és elõnyben részesíti
helyettük az Argoszt, aki „Odüsszeusz kutyája
volt. A tízéves bolyongásból hazatérõ
gazdit még álruhában is felismerte jellegzetes
savanykás lábszagáról.” M. Miltényi
Miklós illusztrációi sem veszik el a kedvünket
a könyv forgatásától. Amennyiben valaki
a mû hatására elõbb találna nevet,
mint ebet, az az utolsó oldalakon informálódhat
a állatmenhely-felhozatalról.
Suefo
TOM VEK - WE HAVE SOUND
- CD / 2LP (TUMMY TOUCH)
 A
24 éves Tom Vek elsõ, We Have Sound címû
nagylemezét a legenda szerint saját maga játszotta
fel, barkácsolta, kütyüzte össze egy londoni
garázsban. A lemezen jól keveri az új hullámos,
kicsit filozofálós megmondós gitárzenét
az elektronikával. Lesz, akinek a Cure vagy a Talking Heads
ugrik be, bár a kritika meg inkább Beck-hez szereti
hasonlítgatni, nyilván mert rá még legalább
emlékeznek néhányan. Mások szerint Beck-re
csak annyiban hasonlít, hogy ronda, vékony és
hosszú haja van. Annak ellenére, hogy Tom Vek nem
egy behízelgõ szinatrás hang birtokosa, a jól
felépített számok, a rafinált egyszerû
dallamok és szerkezetek mégis pillanatok alatt beveszik
magukat az ember agyába. Sõt sikerült a lemezt
is úgy összerakni, hogy azon ne legyenek üresjáratok,
vagy töltelék számok. Tom Vek anyaga még
a nagy 80-as évek revival kellõs közepén
sem érdektelen.
Dr.Lakinger
BOOZOO BAJOU - DUST MY
BROOM - CD / 2LP (!K7)
 Több
helyen is erõltetetik, hogy az amúgy kiváló
német duó az új lemezzel, most valamilyen új
fejezetet nyit. Valljuk be azért a 2005-ös Boozoo Bajou
lemezzel nagy meglepetések nem érik az embert. Az
idõközben a !K7 kiadóhoz igazolt formáció
ugyanott folytatja, ahol anno még 2001-ben a downtempo alapmûnek
számító Satta-val abbahagyták. A Blues,
soul, hip-hop kevercse ez lemez, dubos effektekkel, ügyesen
adagolt elektronikával és nagyon Boozoo Bayou-s megszólalással.
Jók a vendégeskedõ blues, reggae és
soul vokalisták is, finom saját karaktert adnak a
különbözõ számoknak. Szépen
összeáll egy többnyire lassan hömpölygõ,
füstös, belassult, de nem lehúzós jól
felépített, koherens lemez. A Dust My Broom-ot minél
többet hallgatjuk, annál több finom kis apró
részletet találunk benne. A baj csak épp az,
hogy nem tudni, hogy miért kellett erre a Satta óta
4 évet várni.
Dr.Lakinger
V/A - LATIN LOUNGE - CD
(PUTUMAYO / INDIEGO DISTRIBUTION)
 A
Putumayo kiadó, a kilencvenes évek óta nagy
specialistája a könnyed slágeres világzenei
összeállításoknak. Rendre jelennek meg
a különbözõ tematikák szerint rendezett
lájtos kis válogatások. Mindig szép
színes, gusztusos, bájos, papírborítós
kiszerelésben. Alapvetõen nincs ebben semmi rossz.
Az ember csak gyûjti és gyûjti a kiadványokat,
mint anno a jedi-bábut, vagy a matchbox-ot. Ez a válogatás
annyiban lóg ki a tucatszám megjelenõ lounge
lemezek sorából, hogy itt az elektronikus alapokra
az ének mellett többnyire ízléssel pakolnak
különbözõ akusztikus hangszereket. Elmaradhatatlan
a gitár, a tangóharmonika, a konga, meg a sok-sok
korazon. Szépen összeszedték a számokat,
bánatos férfiak, bánatos nõk, mind valamilyen
új latin nyelven szomorkodnak. Akinek a World Lounge, vagy
az Euro Lounge bejött putumayoéktól, az valószínûleg
ezt is szeretni fogja.
Dr.Lakinger
GERARDO FRISINA –
CONGART / ALBORADO – 12” (AFRO ART)
 Gerardo
Frisina megkerülhetelen figura a nu jazz és latin dolgokat
pörgetõ lemezlovasoknak. Gyakorlatilag Nicola Contéval
közösen fémjelzik azt a meglehetõsen jól
felismerhetõ, modern és egyszerre minden barázdájában
retró sound-ot, ami az olasz Schema label kiadványait
jellemzi. Ez az olasz nagymester elsõ anyaga, ami a Paul
Murphy által vezetett Afro Art kiadónál jön
ki, a hangzás vagy a minõség azonban nem változott.
Frisina sokszor bizonyította már, hogy ért
a finom jazz-es hangulatokhoz, de ha kell, akkor zúzni is
tud. Itt pedig, leginkább errõl van szó. Nincs
finomkodás, a single mindkét oldala döngölõs
menetelés, 4/4 alapokon a latinos hangzáshoz elengedhetelen
perkákkal kiegészítve, amik még húzósabbá
teszik a számokat. Nem véletlen, hogy legtöbbször
régi jó klasszikusához a Descarga-hoz hasonlítják.
Biztos buli robbantás.
Dr.Lakinger
BOBBY & STEVE / ROSIE
GAINES – THE DIVA SESSIONS PART ONE – 2CD (SEAMLESS
/CLS)
 A
finomabb deep-house rajongóit a Seamless Records mindig elkényeztette
és szerencsére továbbra is ragaszkodnak, ehhez
a jó szokásukhoz. A jól ismert és közkedvelt
Bargrooves sorozatuk mellett, most elindítottak egy újabb
szériát, a beszédes címû Diva
Sessionst. Minõségi deep cuccok, jobbnál jobb
torkú énekescsalogányokkal betámogatva.
Nem hangzik rosszul ugye? A dupla CD elsõ korongját
Bobby & Steve rakta össze érzéssel. A srácok
végig azon a határon kormányozzák a
mixet, ami még kellõen ütemes ahhoz, hogy lehessen
rá táncolni, viszont megvan benne mindaz, amitõl
értékes lehet egy ilyen próbálkozás.
Dzsesszes, soulos és jó ízlésre valló
szelekció, eltalált hangulatok, stb. Marcus Enochson,
Nathan Haines, Kenny Dope, a Blaze, vagy Kerri Chandler régi
ismerõsök, egyszerûen nem lehet bennük csalódni.
A végén a Rhythm Slaves Bobby & Steve remixe pedig
azt is megmutatja, hogy a fiúk producerként is ott
vannak rendesen. A második CD Rosie Gaines válogatása
funk-soul-diszkó számokkal indul, olyanoktól,
mint Harvey Mason, Ronnie Laws, Ida Corr, vagy maga Rosie, aztán
elõkerül a Good Life az Inner Citytõl és
utána átmegy kilencvenes house-ba / NY garageba a
történet. Bár eléggé eltér
a két CD zenei világa, ez itt inkább elõnyös,
az ember nem unja magát halálra. A borítón
Norman Jay is magasztalja a Diva Sessionst és milyen igaza
van…
Suefo
V/A – EXPLOSIVOS
– CD/10x7” (VAMPISOUL)
 Nem
mindennapi kis csomaggal jelentkezett a Vampisoul! A latin-funk/soul
leghúzósabb kiadójának a Fanianak legjobb
idõszakát bemutató válogatást
rekkentettek össze, amire a cég három alkiadójának
(Alegre, Cotique és Tico) 1966 és 1970 közötti
csúcsrajáratásából a legjobb
felvételeket, összesen húsz rövid, de annál
izgibb dalocskát illesztettek. A kivitelezés módja
sem hagy kívánni valót maga mögött.
Bakeliten tíz darab 7”-es korongra préselték
az anyagot, CD-n pedig egy szép digipack formájában
adták ki. Az egész anyag mindössze 61 perc, de
mindenféle felesleges mozzanat nélkül. Amit hallunk
az tiszta, energikus latin tûz, olyan arcoktól, mint
Bobby Valentin, Eddie Palmieri, Tito Puente, vagy a Joe Cuba Sextet.
Talán nem kell tovább ecsetelni, hogy ez az idei év
latin újrakiadásainak etalonja, hibátlan és
hiánypótló!
Suefo
LOUIE RAMIREZ –
LOUIE’S GROOVES – LP/CD (VAMPISOUL)
 Amennyiben
az újrakiadásokról van szó, a Vampisoult
nem lehet megkerülni. A Fania válogatáson, az
Explosivoson is hallható néhány számban
Louie Ramirez vibrafonjátéka, de itt egy egész
lemezt szenteltek neki. A Louie’s Grooves egy tíz éves
periódust mutat be az életébõl, méghozzá
a legtermékenyebb idõszakból, 1960-tól-1970-ig.
Ebben a dekádban Sabu Martineztõl, Charlie Palmierin
át, Jimmy Sabaterig sok nagyágyú zenekarát
gazdagította barátunk. Az itt hallható 18 szám
között olyan csemegéket találunk, mint a
Chin Chon Chow a Barrio Nuevo, vagy a Rush Hour In Hong Kong, amelyek
egytõl-egyig azt az érzést erõsítik
a hallgatóban, hogy rossz helyre született és
harminc évvel késõbb a kelleténél.
Ezt a szomorú felismerést persze lehet gyógyítani
némi tequilával és további Louie Ramirez
hallgatással.
Suefo
MELVILLE – 17 TV
THEMES – 2CD (ZEIGER / DEEP DISTRIBUTION)
 A
Melville nevet nem alaptalanul használó osztrák
Lepenik és barátai, a thereminen besegítõ
Dorit Chrysler, vagy a jól ismert dobos/ producer Binder-Krieglstein,
nameg az énekesnõk egy olyan varázslatos világot
teremtettek ezen a lemezen, ami egyenesen a francia film-noir világába
cseppenti a hallgatót. Nagyon eltalált hangulatok,
sötét képek, harmonika, füttyszó,
baljósan poroszkáló bõgõ teremtik
meg a mozi hõskorához tökéletesen passzoló
háttérzenei érzést. Elõször
úgy négy éve hallottam a Melvillerõl,
akkor egy négy számos bakelit képében
találkoztam velük, ami nagyon nagy hatással volt
rám és gyakran hallgattam borultabb pillanataimban.
Nos, ez a négy darab a 17 számos CD-re is rákerült,
közülük a Petite Vie Solitaire és a Buona
Notte, Cosa Nostra a legkiemelkedõbb, ezek borongós,
lassú zenék. Ami számomra új volt, az
például a Spy Theme címû számban
tetten érhetõ krimi-electro zúzás, vagy
a Fu Manchu krimi-funkja. Ezek is nagyon jók, de lényegesen
eltérnek a korábbiaktól. A történet
itt nem ér véget, hiszen a dupla CD másik korongján
a legjobb számok remixeit is megtaláljuk. A remixerek
számomra ismeretlenek, egyedül a már említett
Binder & Krieglesteint tudom hová tenni. Érdekes,
hogy több minimál és kísérleti
munka (Jürgen Hofbauer, Kaplan, Gottfried Krienzer, Peter Plessas),
valamint kortársba hajló dzsessz (Ignaz Oreschitz)
is készült, lényegében ezek vannak többségben.
Bár a remixek is érdekesek, személy szerint
nekem az eredeti verziók jobban tetszettek.
Suefo
SECRET MOMMY – VERY
REC – CD (ACHE)
 Na
ezen a lemezen aztán van cut n’ paste rogyásig!
A Secret Mommy név mögött álló vancouveri
Andy Dixon egy fél évet szánt arra, hogy különbözõ
nyilvános terek hangjait rögzítette, majd szétszabalta
és a legérdekesebb zajok, zörejek, töredékek
köré zenét írt. A lemezen található
12 szám alapjainak származási helyei baseball-,
tenisz-, és mûjégpályák, jóga
központok, vagy éppen táncstúdiók.
Ennek megfelelõen van itt minden: pattogás, zörgés,
nyögés, kattogás, csikorgás és
sercintés, mindez glitch electronicába ágyazva.
Helyenként érdekes a végeredmény, ilyen
a Dojo, Tennis Court, a Dance Studio, vagy az Ice Rink, de a társaságomban
lévõ humanoidok szerint eléggé idegesítõ
is azért. Mindenesetre a legutóbbi Wire magazin CD
mellékletére rákerült vele emberünk,
úgyhogy megérte fél évig bogarászni
az emberi tevékenységek háttérzajait.
Suefo
ADULT – GIMME TROUBLE
– CD (THRILL JOCKEY)
 A
detroiti electro / electroclash alapcsapat, az Adam Lee Miller,
Samuel Consiglio és Nicola Kuperus energiáit egyesítõ
Adult korábbi munkái a fentebb említett stílusok
meghatározói darabjai voltak egytõl-egyig.
Érdemes belefülelni saját kiadójuknál,
az Ersatz Audio-nál megjelent lemezeikbe és összevetni
a néhány éves fáziskéséssel
a nyomukban kullogó koppintókkal. A Gimme Trouble
albummal viszont elég érdekes helyzetet teremtettek.
Meglepõ stílusbeli váltással állunk
szemben, hiszen az egész anyag valamiféle tisztelgés
a post-punk / new-wave hõsök elõtt, de oly módon,
hogy lényegében nem sokban különböznek
az itt hallható számok egy Hazel O’Connor, Siouxsie,
vagy DEVO darabtól. Ha csak a szimpla tiszteletadás
volt a lényege ennek a lemeznek, akkor rendben van, bár
túl sok értelme így sincs, ha viszont egy újabb
retro hullám elindítása volt a céljuk,
az már gázosabb. Egyébként technikailag
rendben van a cucc, a számokat külön-külön
hallgatva mindegyikben fel lehet fedezni jó megoldásokat,
de az egész 38 perces alkotást egyben egyszerûen
nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy ez így egy kicsit
sántít. A belsõ borító csakúgy,
mint korábban, most is gyönyörû, minimál
és kicsit az Amerikai Psycho világát idézi,
megér egy szemrevételezést.
Suefo
A.Y.B.FORCE – MERRY-GO-ROUND
– 12” (FLATROCK / P-VINE)
 Errõl
a csapatról túl sok infót nem sikerült
összegereblyézni. Annyi azért kiderült,
hogy nyáron jelent meg az elsõ nagylemezük, ez
pedig a figyelemfelkeltõ elsõ maxi lenne. Nos, a célját
mindenképpen beteljesítette a korong, én speciel
majdnem leestem a székrõl mikor elõször
hallottam felcsendülni a hat és fél perces címadó
jazzy hip-hop gyönyörûséget. A zongora a
finomságot, a dobok meg a brutalitást adják
a fõzetbe, ami így szépen elegyensúlyoz
a hallójáratainkon pozitív vibrálással
kényeztetve a szürkeállományt, persze
a libidóra is igen jó hatással van az efféle
hallgatnivaló. A következõ ugyanez, csak bónusz
beat verzióban, hogy a keményebb bulikban is elõvegyék
a dj-k. A Hardboiled már megint egy zongoraloopra épülõ,
de igencsak húzós breakekkel és scratchekkel
gazdagon felékesített trekk. Ez is benne van az idei
jazz-hop top tízben. A záró Park Side Breaks
a címének megfelelõen funky-break beindult
fejeknek, lehet rá pörögni és csörögni,
a háttérben egy muchacho vidáman ciripel a
szájával, félidõben meg a Groove Is
In The Heart nyitó taktusa is beköszön. Négy
ilyen szám egy rakáson nem is kicsit ínycsiklandó
falat.
Suefo
STYLY CEE feat CAPPO &
MIDNITYE – THE TEST MATCH – 12” (SON)
 A
Son idei újdonságai közül kiemelkedik ez
a maxi, ami ugyan csak két számot és azok instrumentáljait
tartalmazza, de azok eléggé rendben vannak. Ha nagyon
pontos akarok lenni a kettõ közül is leginkább
a No Pills, No Frills a bejövõs, de az tényleg
tuti matéria. Egy remekül eltalált zúzós,
gitáros alap, igazi partibomba dobokkal, amikre Midnyte nyom
egy hihetetlenül jól illeszkedõ rizsát.
Slágergyanú! A másik szám a Cappo segítségével
készített The Test Match, már teljesen más
hangulatú nóta. Inkább buli eleje, vagy vége,
de semmiképpen sem az a vidámkodós cucc. Szikár,
zanzásító ütemek, folyamatosan hömpölygo
szerkezet, jó flow, némi csilingelés. A nottinghami
dj / producer Style Cee, már a második Son megjelenés
óta ontja a jobbnál jobb zenéket, ezt a maxiját
a No Pills kapcsán tényleg kár lenne kihagyni.
Suefo
WORDSMITH – THE
ROADMAN SHOWCASE – CD (SON)
 Egy
kis angolos hip-hop-ot akarsz, ami a Babylon lakótelepi életérzést
is közvetíti számodra? Akkor itt jön a szókovács
elsõ albumával, akinek mestersége címere
az utcák sarka, na meg némi ganja, minimalizmus és
kemény ütemek. Emberünk egyébként
ismerõs lehet a Fluid Ounce kiadónál megjelent
Boiler Room Collective maxikról, vagy a Breakin Bread egyik
legjobb idei kiadványáról, a Tom Caruana maxiról
is (ez utóbbi producer az itt hallható nagylemez két
számát is jól megremixeli, ezek eredetije a
More Than Words Can Say EP-n található). Kissé
borús, ködös ez az Anglia, így érthetõ
a sok vonós, ami az alapokat illeti…, húzd rá
Homie! Szigorú az anyag, ha dühösödsz biztos
jó lesz, de egyszemélyes hallgatnivaló, szóval
sétára is alkalmas a diszkmenedbe egy laza kerületi
szemlére. Kár, hogy nincs sok színesítés,
mert kicsit szürke minimál, de nem kell megijedned,
ha a depisebb Wu-Tang-eket szereted ez is be fog válni. Hit
it…, Smith!
LongDONg
V/A – ULTICUT UPS!
- LESSON – 2CD (FLATROCK)
 A
Flatrock Records 2004-ben megjelent dupla mixlemeze igazi dupla
élményt is nyújt a rílolskul híveinek.
Két kyotoi brotha vágja fel kedvenceit, jól
megszkreccselve, visszaadva a hip-hop, vagy inkább a rap
hõskorszakának igazi ízét. Az elsõ
lemezen DJ Yu-Ki indít. Keni vágja, tényleg
lecke amit mûvel. 41 track, de nem’tom, hol melyik szól,
mert tíz másodperces váltásokkal és
plusz akapellákkal operál (P.E., Mary Jane Girls,
rengeteg Kurtis Blow, Grandmaster Flash, Cash money, stb) amitõl
már nincs értelme elemezni, hogy ki ez, mi ez. A végén
egy Candy Dulferrel zárja rövidre, húúú…
ezt megkaptuk. Tahara is nekilát a második lemezen,
akirõl azt gondolom, hogy ha álmából
keltenénk fel rögtön húzna egyet a lemezeibõl,
azon meg még hármat. Talán kicsit brékdenszesebben
indul a hangulat, de õ is nagy vinyl-ninja. Egy kis James
Brown és Ester Williams és máris egy funky
diszkóban járunk, de rövidesen Tahara keze ismét
scratch-zsábát kap és leckéztet rendesen.
A Beastie Boys, DJ Spinna, MC Lyte és Jocelyn Brown is felcsendül
többek közt. Az egészrõl az jutott eszembe,
hogy ezek a japcsik a lemezjátszóikkal kelnek és
fekszenek, de mindenképpen bensõséges viszonyban
állnak velük. Yo wake up!
MK2
LOST IDOL - CHIP FUNK
– 12” (COOKSHOP)
 A
Cookshop társalapító Lost Idol legfrissebb
munkájával megadta a szükséges alaphangot
közelgõ nagylemezéhez. A Chip Funk egy igen változatos
korong, elborult és humoros egyszerre: akad rajta jazzy tánci,
ugyanez latinban, melankóliába hajló funk,
de még egy éneklõs próbálkozás
is ráfért. Azt nem mondanám, hogy a lemez végig
tetszik, de a hat szamból négy mindenképp.
A címadó dal már ahogy megszólal biztos
befutóvá válik. A jól bevált
dobsáv folyamatosan bõvül mindenféle agyament
mintákkal, hogy aztán lassanként teljes legyen
a hangkavalkád. A számot Dr Rubberfunk is kezelésbe
vette, az eredmény egy keményen bólogatós
funk-hibrid lett, ami jól illeszkedik az eredeti eklektikájához.
A túloldalon a „Hot Knives” egy meggyõzõ
latin darab, élõ bõgõ, illetve fuvolajátékkal.
A remixrõl a kiadó másik megmondója,
La Femme gondoskodott, elszállt, táncos dolgot hozott
össze nekünk. A két záródal gitározós-éneklõs
koncepciója nem nagyon fogott meg, de a lemez elsõ
fele feltétlenül érdemessé teszi a vásárt
azt hiszem.
Von Yodi
ZOOK – EP 1 –
12” (TUMMY TOUCH)
 A
Zook név egy londoni zenészduót takar, akik
valóban igazi muzsikusok. A lemezt hallgatva ez kapásból
egyértelmû lesz, mert kábé egyetlen számítógépre
emlékeztetõ motívum sincs a zenéjükben.
Minden hangot õk maguk gitároztak, doboltak, prüttyögtek
fel és egy olyan akusztikus blues-funk korongot hegesztettek,
ami több, mint figyelemreméltó. Nem is csoda,
hogy kettõ gyorsan kámforrá vált kislemez
után felfigyelt rájuk a Tummy Touch guru Tim Love
Lee és kinyomta tõlük ezt a négy számot.
Aztán jól meggyõzte a srácokat, hogy
mindenkinek jobb volna, ha egybõl egy albumot is csinálnának…
Végig nyugi van, a hangszerelés is elég minimál,
de az összhatás nagyon okés, mindegyik szám
megállja a helyét, ami nagy szó egy négyszámos
lemezen. Kedvencem talán a „Snake Oil”, ideális
lenne egy láblógatós sörreklámhoz
is akár. Mindenki csapjon le rá, akit lázba
hoz a kortárs funk és szeretne hallani valami üdítõt
ebben a kategóriában!
Von Yodi
DJ DAY – GONE BAD
– 12” (MELTING POT)
 A
Melting Pot õszi megjelenései elég durván
odavágnak… Kezdték Devil McDoom maxijával,
aztán következett a bakelitfüggõk online-Mekkájának
számító Soulstrut.com legjobbjait bemutató
Breakbeatraer sampler, most pedig DJ Day is nagyot alakít
legújjabb megjelenésével. Az utóbbi
egy igazi gondûzõ, mosolygós, táncraperdítõ
partihimnusszal startol. A Hihetetlen Bongó Banda jólismert
Bongóliájából indulunk, hozzá
egy jó kis basszus, plussz zsíros funkütemek,
némi kifacsart vokál és mindenki megõrül…Van
utána egy jó kis megszabdalt b-boy verzió is
csupa dobbal, aki akar a fején is foroghat tehát.
Ha megütné magát, a b oldal biztosan rendbe hozza,
a „Four Hills” egy könnyed, varázslatosan
szépre összevagdalt midtempo gyöngyszem, csodás
kis vonós, billentyûs szólamokkal. A végére
felraktak egy djtoolz számot is, szóval tényleg
mindenkire gondoltak. Aki szereti a cut’n’paste cuccokat
és szívesen fedezget fel ismerõs hangmintákat,
annak kötelezõ, amúgy pedig ragyogóan
példázza mennyi jóság sülhet ki
egy rakat lemez, egy sampler és egy értõ fül
találkozásából.
Von Yodi
SCHWAB - DJ'S IN A ROW
- 12" (EMI)
 Nagyon
vicces tízincses került a kezembe: a SchwaB videoklipes
- döntõen a berúgok-beszívok-táncolok
témakörét feldolgozó - indie slágerét
vették kezelésbe szakemberek, hogy még inkább
a fenti szentháromságra ingereljen (a ’Nesze
neked Pete Tong’ címû wannabee kult-movie betétdala
egyébként). Tom Middleton Cosmos mixe élvezetes,
diszkós elektro-house, erõs fõtémával,
kitûnõ, táncos, breakes ritmikával. Andy
Votel, a poszt-rock, lo-fi guru még egyet csavart a történeten,
és az általa készített poszt-punk-funk
opusz olyan, mintha a Funkadelic, a Dead Kennedys és a Doors
jammelne közös próbateremben, persze úgy,
hogy nem is ugyanarra a számra improvizálnak. Elõször
kicsit félve raktam fel, de abszolút mûködik:
a közönség reakciója kitartó, hálás
pogó volt izzadásig.
Fonetik
BEN HORN - GET A GROOVE GOING - 12"
(AUDITORY DESIGNS)
 A
Ben Horn dán producer duó néhány éve
a Stripped Down címû tribal-funk gyöngyszemmel
robbant be a köztudatba. Az a lemez sokáig nem került
ki a táskámból, a tökéletes „dancefloor
killer”, perkusszív, hedonista funk-hangmintára
alapozott õrület, ami a mai napig bármely parti
csúcspontja lehet. Évekig nem hallottam felõlük,
egészen addig, míg le nem szerzõdtek az „innovatív
lounge” zenében utazó szintén dán
Auditory Design kiadóhoz. A kiadó igen fiatal, istállójában
azonban van pár nagyobb név az északi szcénából,
pl. a Splitbeat vagy a Rumpistol. A label hangzása valóban
friss, csöppet sem fáradt lounge, inkább intelligens,
érzékeny jazzes elektronika. A Ben Horn természetesen
nem kezdett el lounge-ban utazni, de változott a hangzás:
némileg befogadhatóbb lett, közelebb ál
a Fort Knox / Thunderball / Jalapeno vonalhoz, mint korábban,
egyszerûbbek a ritmusok, kevesebb a hangminta, több az
élõ jazz / funkra hajazó szóló
stb. A címadó szám simán jöhetne
a washingtoniaktól is: bika, megjegyezhetõ fúvóstéma,
hammond szólók, minden adott a jó kis retro-funk
breakbeathez. A Badboe remix kicsit jobban rágyúr
az ütõsökre, sok visszhanggal, kiállással
scratch-csel teszi még táncosabbá az alaptémát.
A Jivaro remix dubos-elektros visszafogottsága kimondottan
szellemes, a lemez legjobb pillanata. A másik szám,
az Inflatable Funk inkább a Stereo Deluxe kiadó broken
beatjeit idézi a Trio Eletrico modorában, élvezetes,
jól meghangszerelt darab. Tuti sláger lesz az EP,
mert változatossága jó befektetés a
modern tánczenét a funk felõl megközelítõ
dj-knek.
Fonetik
BEATPHREAK – THE
ART OF SOUL – CD (JACK TO PHONO REC)
 No
ez a debütáló lemez az igazi karácsonyi
ajándék szerintem sokunk számára. A
Jack To Phono kiadó Who Shot Jacques Laverne? válogatásának
megjelenése után egyértelmû igény
mutatkozott az agyakban: Beatphreak nagylemezt követelünk!
És most végre eljött az idõ:) A formáció
három állandó tagból áll: James
Singleton, Django Piher és Jason Turton. A személyzet
továbbá Laura Thistlehwaite énekesnõvel
egészül ki, ha egy elragadó vokált akarnak
csempészni, például a Crazy Lady-be, a nyitószámba.
Kwasi Asante segíti ki MC-zéssel a csapatot a Skadub
nótában, aminek címébol könnyen
ki lehet találni a darab stílusát, így
nincs is sok magyaráznivaló azon kívül,
hogy ez is 10 pontos. A Summer Guitar az egyik poposabb oldalát
villantja a srácoknak, ugyancsak Laura éneke és
Kim Wishikaware fuvolajátéka teszi bensõségessé
a hangulatot. Álomra szenderítõ az All E címû
downbeat darabjuk, ezzel ellentétben a Wizballban hallható
szinti õrületük inkább az intenzítása
kapcsán lenyûgözõ. A soul-jazzes What Do
You Know csodás ékköve és egyben felvezetése
a lemez egyik slágerének: a Lil’ Hammond-nak.
Az easy listening és funk-break keveréke nemcsak hogy
bulirobbantó jellegû, hanem – megkockáztatom
- az underground klubélet idei slágere is lehet. A
jó hangulat nem csitul, a Hurricane esetében egy remek
dub-funk alkotással van dolgunk. A Believe akár szép
lírai befejezése is lehetne az albumnak, ám
errõl szó sincs. A Gospel Nights a záró
szám, ami finom összefoglalásként beatbox
futammal indít, a dob, szinti és gitár belépése
után, pedig az MC pakolja fel a hangsávjait szép
sorban, igazi katarzis élményt nyújtva a megszeppent
lelkeknek! Adja az Isten, hogy még sok ilyen szülessen!
Gandharva
OOIOO - GOLD & GREEN
- CD/LP (THRILL JOCKEY)
 Négy
japán csaj alkotja az OOIOO-t ( Oh-Oh-Eye-Oh-Oh ) egyikük
a szintén japán zajterror csapat, a BOREDOMS dobosa-mindenese
is. Yoshimin személyén kívül a két
zenekarnak egyébként semmi, de semmi köze sincs
egymáshoz, a totál paranoiás Boredomshoz képest
az OOIOO a nyugalom szigete: space-rock, ambient, korai trip-hop,
törzsi ritmusok, jó beindultan elõadva. Sokszor
olyan ez a zene, mint a Spaceheads, a dEERHOOF, vagy a Buffalo Daughter
rockosabb számai. Jó japánokhoz méltóan
az ének sokszor gyermeki ártatlanságú,
ami negyven felé csúszó asszonyoktól
ugyan kicsit már perverz, de jó az, ki akad fenn ilyeneken
manapság? A 2000-ben Japánban megjelent ritkaságot,
most a chicagói Thrill Jockey jóvoltából
némileg könnyebben beszerezheti akit érdekel
az ilyesmi.
RNR666
|
